Jimin POV.
Amikor apám felhívott izgatottan
vettem fel a telefonomat. Nem sokszor tudtunk beszélni, így akárhányszor
hívott, ha volt lehetőségem rá, azonnal felvettem. Hiányoztak, így minden
alkalmat kihasználtam, hogy kapcsolatban lehessek velük. Sajnos, az üzletből
küldött édességek, és kávék nem adták vissza a szülői szeretetet, annak
ellenére, hogy akárhányszor is küldtek valamit, a bandával mindent
elfogyasztottunk. Namjoon és Yoongi különösen szerette az espresso kávét, ha
éjszakába nyúlóan komponálták a számokat.
Az utolsó hívásra, viszont nem
voltam felkészülve. A vonal túloldalán apám izgatott hangon kérte, hogy minden
követ mozgassak meg, és amint csak tudok, utazzak haza. Nem indokolta kérését,
csak sürgető szavakat küldött felém. Nehéz volt elintéznem, hogy szabad
hétvégét kaphassak, de a srácok segítségével megoldottuk. A menedzser
beleegyezett egy hirtelen szünetnek, így velem együtt minden tag kivehette a
rég vágyott szabadságát, és pihenhetett. A többiek örültek annak, hogy végre
pihenhetnek. Taehyung felajánlotta, hogy elkísér Busanba, mivel szeretne körbenézni
pár helyen, míg én a szüleimmel találkozom.
Másnap már több időm volt apámmal
beszélni telefonon, míg Busan felé tartottam. Akkor csupán annyit mondott, hogy
menjek egyenesen az üzlethez, ott mindent el fog mondani. Amikor beléptem teázóba,
azonnal kimondta valaki a nevemet, mire felkaptam a fejem. Ott pillantottam meg
apámat. Szó nélkül jeleztem neki, hogy négyszemközt szeretnék vele beszélni,
így azonnal apu irodájába indultam, ő pedig utána jött. A szobában mindent
elmondott.
- Aki kint van lány, ő a húgod.
Ez a mondat teljesen letaglózott.
A húgom? Aki születésénél elhunyt? Miért lenne ő az én testvérem? Amúgy is,
honnan a fenéből tűnt fel? Hol volt eddig? Milyen élete volt? És ami a
legfontosabb, hogy talált meg?
Ezek a kérdések cikáztak a fejembe,
így meg sem hallgatva apám mondandóját, az ajtóhoz siettem, feltéptem a
kilincset, és kirántottam az ajtót. Akkor szembesültem vele, hogy az a lány,
egyenesen a szemembe nézve esett össze ájultan.
Nem sokkal később, már a helyi
kórházban voltunk, ahol apám konzultált az orvossal. Akkor derült ki, hogy a
lánynak allergiás reakciói voltak, és emiatt esett össze. Ahogy az ágyban
feküdt, infúzióval a kezében, volt időm végigmérni. Volt pár apró dolog, ami
ismerős volt számomra. Az orra akár csak az enyém. Szemei anyuéhoz hasonlóan,
mandula formájúak voltak. Tényleg hasonlított ránk.
Amikor a lány felébredt, elég
zavaros álomképekről kezdett beszélni. Jungkook, és Hoseok is szóba került,
amit nem tudtam mire vélni, ám másnap tisztábban láttam már. Ahogy beléptem a
kórtermébe, épp a mi számunkat hallgatta, és a telefonjának fotóalbumja is tele
volt képekkel rólunk. Ekkor vált világossá, hogy ez a lány, aki előttem van,
egy rajongó. Bónuszként, viszont tényleg a húgom.
Még mielőtt meglátogattam volna
Sunnyt a kórházba, apám megmutatta az orvosi leletet, miszerint apasági
vizsgálatot készítettek. DNS alapján, tényleg a húgom volt.
Nem hazudok, amikor meglátogattam
vasárnap a kórházban, izgatott voltam.
Egész odavezető úton mosolyogtam, nem tudtam felfogni egyszerűen, hogy
tényleg én az a személy, akivel azóta szerettem volna találkozni, hogy az
eszemet tudom. Természetesen ezt az oldalamat nem akartam előtte kimutatni.
Próbáltam kicsit távolságtartó lenni vele szembe, de persze Taehyung – mint
minden mást – ezt is keresztbe húzta. Így nem volt mit kezdeni, elengedtem
magam, és a helyzetnek megfelelően próbáltam önmagamat adni. Több kevesebb
sikerrel. Mégsem nyílhatok meg egy lánynak, akit második napja ismerek. Rendben
van, hogy ő a húgom, de ez akkor sem megy egyik napról a másikra.
Ahogy elmerültünk a beszélgetésbe,
felmerült az ötlet, hogy Sunny vissza jön velünk Szöulba. Így történt, hogy már
az üzlet előtt álltam meg a kocsival, aznap mikor kiengedték a húgomat a
kórházból.
- Komolyan magunkkal visszük?
Taehyung előrehajolva nézett rám a
hátsó ülésről. Tudtam, hogy izgatott, mivel megismert egy új személyt, - aki
ráadásul a vérszerinti testvérem – illetve, hogy azt tervezzük, hogy a
menedzsert megkerülve fogjuk elvinni a lakosztályunkra.
- Nincs jobb ötletem. Amúgy is te
ajánlottad fel neki ezt. – mondtam nyugodtan, ám a sapkát levéve magamról,
beletúrtam ezüstös hajamba.
Nem kellett több barátomnak,
kikapta a kezemből a levett fejfedőt, majd felvette. Kinyitva a kocsi ajtaját
szállt ki a járműből. Az ablakból néztem, ahogy odasétál húgomhoz, aki apám
üzlete előtt várt. Taehyung a lány elé hajolva, felvette a sporttáskáját, majd
a kocsihoz hozta, és a csomagtartóba rejtette. Perceken belül, már mindkét
egyén a kocsi hátsó ülésén foglalt helyet, én pedig gyújtást adtam az autónak.
Annyi minden kérdés járt a
fejemben, de tudtam ezeket nem tehetem fel. Nem ez volt a megfelelő hely és
alkalom sem erre.
Épp hogy kiértünk Busan
területéről, és feltértünk az autópályára, újdonsült hugicámat elnyomta az
álom. Taehyung zenéjét hallgattuk, amit a telefonjáról kapcsolt be. Túlságosan
is el voltam foglalva a gondolataimmal a volán mögött, hogy a zenére figyeljek.
A motor búgása pedig úgy látszik, Sunnynak elég volt ahhoz, hogy álomba
merüljön. Ezt is a visszapillantó tükörből vettem észre, mikor Tae hangosabban
kezdett énekelni.
- Taehyung.
- Hm? – nézett fel a telefonjából
az említett.
- Elaludt.
Halkan beszéltem, és barátom is
lejjebb vette a zene hangerejét. Ezután pedig bandatársam alaposan szemügyre
vette húgomat.
- Mit csinálsz?
- Várj. –jött a válasz Taetől, aki
a lány felé hajolt.
- Tae!
- Mi van? – ekkor a két első szék
vállára támaszkodva hajolt előre. – Nem csináltam semmi rosszat.
- Az is nagy szó, hogy megtaláltam
a halottnak hitt testvéremet. Ne akaszd ki. Így is erősen gondolkozom, hogy jó
ötlet-e tényleg közénk vinni őt.
- Szerintem jól fogja magát
érezni.
- Ezt egyből gondoltam.
Hátrafordultam barátomhoz, aki már
így is erősen a személyes teremben volt.
- Tényleg hasonlít rád. Külsőre és
belsőre is. Bár utóbbiból kevésbé.
- Még szerencse. – az útra
fókuszáltam ezután, ám Taehyung még mindig nem szállt ki a magánszférámból.
- Azon gondolkoztál már, hogy
melyikünk szobájába fog aludni?
- Természetesen abba, amibe én
vagyok.
- Ej, Jimin. – Tae ekkor gyengéden
vállamba ütött. Összerezzentem.
- Mi bajod? Vezetek!
- Namjoon-shi mit fog szólni, ha
beviszed a közös szobátokba?
Jogos kérdés. Át kellett még ezt
gondolnom, ám nem ment olyan könnyen, mint gondoltam. Társam tekintetét éreztem
arcomon, így azonnal válaszra nyitottam számat.
- Vagy, megkérem Jungkookot, hogy
cseréljen velem ágyat pár napig. Így megkapom az egy ágyas szobát. Sunny tud
aludni Kook ágyában, én meg majd alszom a földön.
Taehyung ekkor visszaült rendesen
a helyére, így én újra az útra tudtam koncentrálni.
- Az se egy rossz ötlet. –
felelte.
Percek teltek el beszéd nélkül, és
csak a zenét hallgattuk halkan. Ám mocorgásra lettem figyelmes, mire ismételten
a visszapillantóba pillantottam, hogy felmérjem a helyzetet a hátsó ülésen. Azt
hittem először, hogy SunGi ébredt fel, de csak Taehyung hajolt ismételten a
lány felé.
- Mit csinálsz már megint?
- Megnézek valamit. – válaszolta,
majd visszahuppant a helyére.
Értetlenül fürkésztem arcát a
tükrön keresztül, ám ő csak ölébe bámult.
- Mit is?
- Várj.
- Mond már! – szóltam rá
határozottabban.
Tae ekkor felnézett, egyenesen a
szemembe a visszapillantó tükrön keresztül. Szélesre húzódott vigyora, és úgy
mutatott fel egy számomra ismeretlen telefont.
- Azt meg honnan szerezted?
- Sunny telefonja.
Olyan könnyen ejtette ki a
szavakat a száján, mint ha teljesen normális dolog lenne valakinek elvenni a
telefonját, miközben alszik.
- És te elvetted tőle? – hangom
kissé rekedten csengett.
- Muszáj valamit látnom.
Újra a készülékbe merült.
Kénytelen voltam a vezetésre figyelni, így ismételten az utat kezdtem figyelni.
Hallottam, ahogy a telefon
bittyeg, minden egyes megnyitott alkalmazás miatt.
- Azta!
- Mit találtál? – kérdeztem
unottan. Megpróbáltam leplezni a feszültségemet.
- Komolyan az az album neve, hogy
„Szerelmeim”?
- Mi van? – azonnal lelassítottam
a kocsit, és kitettem az indexet is. Nem bírtam tovább a vezetésre fókuszálni.
Taehyung ekkor elfüttyentette
magát, és húgom felé nézett, aki – szerencsére- még mindig aludt.
Ahogy lehúzódtam az autóval, és
megállítottam benyomtam az elakadásjelzőt. Kikapcsoltam az övemet, majd hátra
fordulva kivettem a telefont barátom kezéből.
- Megörültél? Mióta nézel bele más
ember telefonjába? – morogtam rá.
- Tele van velem a mappája.
Taehyung arcán lassan
kibontakozott egy kaján vigyor.
- Tessék? – pufogva néztem
társamra, aki csak a mobil felé bökött fejével, amit a kezébe szorongattam.
- Mondom. Az album elején van a
legutóbbi PUMA fotózásunk. Közös képek, de aztán én jövök.
- Na persze.
- Nézd meg, ha nem hiszed.
Elhúztam a számat. Kíváncsi
voltam, vajon igazat mond-e, de tudtam, hogy nem lenne szép dolog belelesni más
dolgába.
Egy gyors pillantást vetettem az
alvó lányra. Haja kipirult arcába lógott. Ahogy néztem, eszembe jutott
édesanyám leánykori képei, amit még régebben nézegettem egy családi találkozó
alkalmával. Tényleg látok hasonlóságot Sunny és anyukám között. Kiköpött anyu
volt.
- Mi van, nem mered? –Tae hangja
zökkentett ki gondolataim tengeréből. Választ nem adva, a mobilra néztem, a
fotóalbumba. Nem volt sok kép, de épp elég ahhoz, hogy párat lejjebb kelljen
görgetni.
Taehyung nem hazudott. Az album
elején tényleg a legutolsó fotósorozatunk szerepelt. Viszont a csoportos képek
után Taeről volt jó pár kép. Pörgettem lejjebb, ám ekkor én is elmosolyodtam.
- Téves.
Mosollyal arcomon néztem társamra,
aki értetlen fejet vágva pislogott nagyokat.
- Mi téves?
A telefont felé fordítottam.
- Igaz, hogy az elején a banda
után te következel, de utána mindenkiről vannak egyéni képek.
- Mi van? – a fiú azonnal kivette
a kezeim közül a készüléket. – Ne már.
- Miért is nézel ki úgy, mint aki
csalódott? – mosolyom egyre csak szélesebb lett.
- Mit csináltok?
A hang irányába fordultunk mind a
ketten, ijedt arckifejezéssel.
- Sunny… - motyogtam. –
felébredtél?
- Megérkeztünk Szöulba? –
dörzsölte meg szemeit a lány, és hajába túrva söpörte ki arcából a kósza
tincseit. Rendesen elhelyezkedett, majd felénk fordult törzsével is. Mi csak
megszeppenve néztük, ám Taehyung volt olyan ostoba, hogy a telefont még mindig
saját maga előtt tartotta. Meg se próbálta elrejteni, annyira ledöbbent a lány
hirtelen ébredésétől.
- Az az én telefonom?
Sunny gyorsan mozgott. Egy
szempillantás alatt ki kapta a készüléket a barna hajú srác kezéből, majd
szemügyre vette, mi is volt megnyitva.
- Komolyan? – meredt egyenesen
Taera, aki a lány hirtelen hangos hangjától összerezzent. Fülét-farkát behúzva
húzta össze magát, akár csak egy kölyökkutya. – Ennyit jelent nektek a
magánélet? Idolok vagytok, nektek kellene tudni a legjobban ezt!
Tae velem együtt szóhoz sem
jutott, ám, hogy a feszültséget oldjam, végül szóra nyitottam a számat.
- Mondtam, hogy ne nézd meg…
- Ezzel nem segítesz. – szórta
vissza szavait barátom, mire én csak sóhajtva fordultam vissza a kormányhoz.
- Szöulba vagyunk? –Sunny a
kérdést felém irányította, ám még mindig mérgesen nézte barátomat, aki időközbe
már inkább az ablakon bambult kifele, hogy elkerülje húgom szúrós tekintetét.
- Kb. fél óra még. – válaszoltam,
majd a kulcsot újra elfordítva a zárban, ráléptem a pedálra. A motor
felpörgött, majd ismét útnak indultunk.
Szerencsére igazam volt, így fél
óra múlva már Szöul utcáit szeltük. Újra zenét kezdtünk hallgatni, miután már
kezdett nyomasztóan kínos lenni a csend a hátsó ülésen utazók között.
Amint beértünk a város határára,
szóltam húgomnak, aki azóta csillogó szemekkel és széles mosollyal tapadt az
ablakra. Minden nagyobb épületet, és számára érdekes dolgot megemlített.
Taehyung amit csak tudott
elmondott a kíváncsi lánynak, az említett épületekről. Így a köztük lévő harag
szerencsére nem volt hosszú életű. Mivel elég sok idő telt el míg utaztunk, a
nap is kezdett leereszkedni az égről. Lassacskán besötétedett, így az utakon,
és minden nagyobb csomópontban kivilágítás fel volt kapcsolva.
Pár perc kellett, hogy a lakáshoz
érjünk, ahol jelenleg lakunk a bandával. Épp, hogy leparkoltam a kocsit,
testvérem izgatottan nézett ki az ablakon.
- Azta! Ti itt laktok?
- Igen. –felelte Tae, majd
előhalászta a szájmaszkját és arca elé húzva felvette.
Az épület, ami előtt megálltunk,
egy magas hotel volt. A bejárat ki volt világítva, így esélytelen volt
eltéveszteni. A bejáratnál két nagyobb bokor volt elhelyezve. Előhalásztam én
is a fekete sapkámat, majd jól a szemembe húztam.
- Erre a kis időre is fel kell
vennetek? –Sunny kérdően nézett ránk, amit a tükörből nyomon tudtam követni.
- Nem árt óvatosnak lenni. –
szólalt meg ismét Taehyung, majd az ajtó kilincsére tette a kezét, készülve,
hogy kiszálljon.
- Tae. – szólítottam meg a barna
hajú társam, mire felém fordult kérdő tekintettel. – Előre mennél?
- Hm? –nézett egy ideig, majd
végre leesett neki, mit is szeretnék. – Ja, persze!
Végignézett a húgomon, majd egyet
rákacsintott, és végül kiszállt az autóból. Így kettesbe maradtam végre a
húgommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése