Ott állt az ajtóban, teljes
életnagyságban. Sokkal magasabb volt, mint azt gondoltam. Sokkal helyesebb
volt, mint azt a képekből, vagy videókból gondoltam. Barna haja a szemébe
lógott, ám mégsem zavarta a látásban. Szájmaszkja – Jiminével ellentétesen –
fehér volt, sapkát sem viselt. Fülbevalója most fekete volt. Sötétkék
farmernadrágot, egy egyszerű fehér sportcipőt és egy kapucnis pulóvert viselt.
Egyik kezében egy szatyrot tartott, míg másikban egy műanyag pohártartót, benne
3 elviteles műanyag kávéspohárral. A ’The Min’ felirat miatt könnyen tudtam,
hogy apám üzletéből származnak az italok.
- Megjöttem.
- Mondtam, hogy nem kell sietned.
Bátyám ekkor felkelt az ágyam
melletti székről, és a fiú felé lépett egyet, de nem tágított mellőlem.
- Tudom, de kíváncsi voltam rá! -
ekkor széles vigyorát felém villantotta.
Rám? Rám volt
kíváncsi? Ezért jött egészen Busanig? Miért?
Szedd össze magad Sunny! – parancsoltam magamnak, mivel arcom még mindig
láncolt. Megráztam picit a fejem, majd összeszorítottam szemeimet, és
lehajtottam a fejem, hogy véletlenül se lássam az illetőt.
- Tényleg él a húgod?
- Igen Tae. Él. – Jimin hangjából
teljesen ki lehetett venni, hogy mosolyog, ám a zavarodottságot is kihallottam
szavaiból.
Pillanatokkal később, hallottam,
ahogy az ajtó becsukódik, majd az eddig egy helyben álló fiú felénk közelít.
Összeszedve zavaros gondolataimat felnéztem. Ekkorra már Jimin mellett állt, ám
végig engem figyelt azokkal a mosolygó szemekkel.
- Ez annyira király! A többieknek
is el kell mondanod! –Taehyung barátja felé küldte a kérdést, ám még mindig nem
vette le rólam a tekintetét.
- Tudom. Tisztában vagyok vele. Te is csak azért tudod, mert elkísértél
Busanba.
Szóval ezért van itt.
Álmomban épp Jungkook és Hoseok volt az, akik elkísérték a bátyámat Busanba a
húga miatt. Ám úgy néz ki, a valóságban Kim Taehyung volt az, aki elutazott
Jiminnel, hogy ő velem tudjon találkozni.
Pár pillanat múlva, a barna hajú
srác bátyám kezébe nyomta a szatyrot, majd a műanyag pohártartót is, és miután
kezei szabaddá váltak levette magáról az arcát takaró szájmaszkot. Tökéletes mosolyát ekkor láttam először élőben.
- Édesapád küldte. Sütik, meg
kávé, vagy tea.
- Köszi. –Jimin lepakolta az
éjjeliszekrényemre, mellém.
- Kizárólag mogyoró nélküli
édességek! –mondta Taehyung ekkor ismételten rám pillantva. – Hallottam, hogy
nem igazán bírod az ilyesmit.
Szóval tud a mogyoróallergiámról, ez csúcs.
- Tök helyes a húgod. Az orra
totál olyan, mint a tied.
Bátortalanul figyeltem őket. Annak
ellenére, hogy Jimin előtt már nagy szám volt, most képtelen voltam bármit is
reagálni. Amint, kimondta a fiú, hogy miben is hasonlítok bátyámra ő szerinte,
azonnal megérintettem a szaglószervem, és egy halvány mosolyt megengedve
magamnak Jiminre néztem, aki elpirultan bólintott.
- Akkor nem csak én gondoltam így.
–szólalt meg szerényen Jimin.
- Ugye? Miben hasonlítotok még?
- Jó kérdés. Ha nem siettél volna
ennyire, akkor tudtam volna vele beszélni, és megismerni.
- Itt vagyok ám! – szólaltam meg
halkan, de mégis felháborodottan. Miért beszél mindenki úgy rólam, mint ha nem
lennék egy terembe velük? Először nevelőapám az őrsön, most meg Jimin. – Ha
kíváncsiak vagytok, akkor kérdezzetek. – szedtem össze bátorságom, és
hangosabban szólaltam meg.
A két fiú összenézett a szavaim
hallatán, majd elmosolyodva kuncogtak egyet magukba.
- Szóval, - ült vissza Jimin a
székére, amin eddig is ült Tae érkezése előtt. – Sunny.
Felültem törökülésbe, és feléjük
fordultam. Taehyung Jimin mellé állt összefonott karokkal a mellkasa előtt.
- Azt már tudom, hogy te sok
mindent tudsz rólunk.
- Hogy? – Tae ekkor értetlenül
nézett barátjára.
- Tudom, hogy énekesek vagyok.
Idolok. Viszont, nem követem az életetek minden egyes napját.
- Ő is egy rajongó?
- Hallgatom pár dalotokat. –
válaszoltam a szürke hajú srác helyett.
- Ez igaz. Amikor bejöttem, akkor
is épp az egyik szerzeményünket dúdolta.
- Oh, értem. –nézett oldalra a
barna hajú.
Felsóhajtottam. Nem hazudtam,
tényleg nem olyan rajongó vagyok, akik minden életeseményüket
végigkövette. Nem törtem ki sikításba,
amikor kijött egy új albumuk. Csupán tisztában voltam azzal, hogy kik is vannak
a bandában, és ha úgy adta a sors, akkor megnéztem egy-egy videót, ami róluk
szólt, annak is a nagy része videoklip volt.
- Még képei is vannak rólunk a
telefonjába.
Zavartan néztem oldalra. Jó,
tényleg volt lementve pár fotó róluk, de semmi hátsószándék nem volt ebbe. Ki
nem tart képet a kedvenc bandája tagjairól a telefonjában? Miért érzem ennyire kellemetlenül magam?
- Képek? –Taehyung hangja
izgatottan csengett. – Rólam is van?
- Honnan tudjam? Csak egy
pillanatig láttam. Az album címe meg szer… ~
Azonnal előre hajoltam, olyan
lendülettel, hogy nagyon nehezen tudtam csak megtartani az egyensúlyomat.
Tenyeremet Jimin szájára tapasztottam. Szemeimmel úgy néztem a fiúra, hogy
levegye, épp azt próbálom elmondani neki, hogy ne mondjon ennél többet, sőt!
Semmit!
A szürkeség ledöbbenten nézett
rám, de nem mozdult. Nem csoda, hiszen ez volt az első érintés, amit megtettem
felé közeledve. Én meg természetesen felvettem a legostobább mosolyt, ami csak
a világon létezhet és úgy néztem Tae felé.
- Biztos rosszul látta.
Próbáltam menteni a menthetőt.
Jimin végül megfogta a kezemet és elhúzta ajkairól, de nem szólt semmit.
- Na ne! Neki is pont ugyan olyan
pici ujjai vannak, mint neked! – rikkantott fel mellettünk a barna hajú idol.
Bátyámmal együtt azonnal lenéztünk
az előbb említett kezeinkre. Csak akkor tűnt fel, hogy még mindig szorosan
fogja Jimin a mancsaimat. Egyszerre –szinte már félelmetes pontossággal –
reagáltunk, és húztuk el egymástól a kezünket, ám mielőtt ezt megtehettük
volna, a mellettünk lévő Taehyung megfogta egyik kezével barátja csuklóját, míg
a másik kezével az enyémet. Ujjai erősen tartottak, így nem tudtam elhúzni
karomat.
- Nézzük csak!
Kezeinket ekkor egymáséba
helyezte. Tenyerünk összeért Jiminnel, és ugyan olyan picik voltak az ujjaink,
mint azt az előbb Tae mondta.
- Ez annyira cuki! – vigyorodott
el a barna hajú széles mosollyal arcán, ahogy a kezünket nézte. Arcom szépen
fokozatosan kezdett hasonlítani egy paradicsomra.
Ezernyi gondolat futott át ismét
az agyamban, ám mielőtt bármi meggondolatlan dolgot csináltam volna, erőt
vettem magamon és hirtelen kirántottam a kezem a fiú fogásából.
- Inkább kérdezzetek!
Jimin ekkor leengedve kezét,
oldalra fordította fejét egy pillanatig, de én pontosan láttam, hogy ugyan úgy
elvörösödött, akár csak én.
Tae azzal a jellegzetes mindentudó
mosolyával fürkészett minket, de végül csak sóhajtva egyet, az ágyam végébe
ült, és elkényelmesedve nézett rám.
- Ki a kedvenced a bandából?
- Tessék? –néztem azonnal a
kérdezőre megszeppenve.
- Jól hallottad!
- Taehyung! –förmedt rá Jimin
ekkor, de a fiatalabbik folytatta.
- Szóval? Ki a kedvenc tagod
közülünk?
- Erre nem vagyok hajlandó
válaszolni. –nézte a fiúra komolyan- Még az is nagy sokk, hogy Jimin a
vérszerinti bátyám. Arról nem is beszélve, hogy most is ketten ültök velem szembe.
Tudjátok hány lány álmodik ilyesmiről? Akár csak arról, hogy egy szobába
legyetek velük?
Ekkor a két fiú összenézett.
Éreztem, hogy van fogalmuk a válaszról, de még ő maguk sem képesek felfogni.
Folytattam.
- Tudjátok, hány fan oldal van
rólatok? Mennyi ember készít rólatok képeket, szerkeszt videókat, vagy ír
sztorikat rólatok?
- Sztorikat? –meglepetten nézett
rám ekkor Taehyung. – Miféléket?
- Rengeteg fajta történetet
képesek kitalálni a rajongótok. Akár egy jelenetet, vagy egy egész könyv
terjedelmű sztorit képesek leírni. Vannak, akik videókat vágnak össze, vagy
képeket szerkesztenek rólatok.
- Mire gondolsz? –Tae még
izgatottabb lett, ahogy erről a témáról beszéltem nekik.
Előhalásztam a telefonomat a párna
alól, ahova nemrég elrejtettem, majd pár kattintás után a készüléket a két srác
felé fordítottam, miután elindítottam egy videót. A fiúk azonnal közelebb
hajoltak, hogy jobban lássák a kijelzőt, de másodperceken belül elsápadtak,
majd elvörösödve néztek egymásra, aztán villám gyorsan elfordultak, és
eltávolodtak egymástól.
- Mi ez?
- Kapcsold ki! –mondta
zavarodottan Jimin, mire én csak győzedelmes vigyorral arcomon kapcsoltam ki a
videót.
- Ti ketten vagyok a ’VMIN’. A
neveteket összerakva, nem nehéz kitalálni. – a telefont az ölembe ejtettem, és
néztem a két zavarban lévő srác reakcióját.
- Mi a fenének vágnak össze
ilyeneket? –Tae vöröslő arccal fordult barátja felé.
- A fanok valamiért szeretik, ha a
bálványukat elképzelik egy másik taggal. –Végig a fiúkat néztem. – Tényleg nem
tudtatok ezekről?
- Nem. Persze, hogy nem! – nézett
rám Jimin is végre.
Elnevettem magam a zavaruk miatt.
Mind a kettő fiú vörös arccal méregette a másikat.
- Ez egyáltalán nem vicces SunGi! –
ripakodott rám bátyám, mire a nevetést abbahagyva, csak ajkamba haraptam. –
Inkább, mi kérdezünk!
Két óra telt el, amíg szinte
minden kérdésükre választ adtam. A gyerekes kutya-macska kérdésektől kezdve, a
gyerekkoromon át, a mai napokig mindenre megpróbáltam a lehető legpontosabb
választ adni. Így, hogy eltelt ennyi idő, míg velem voltak rá kellett jönnöm,
hogy ahhoz képest, hogy idolok, ők is emberek, akikkel meglehetősen könnyű volt
beszélni.
- Szóval akkor, a nevelőszüleid
sem tudták ezt? – Tae, már az ágyam végében ült, teljesen felém fordulva,
törökülésben. Mint egy kíváncsi kisgyerek úgy figyelte a válaszaimat.
- Nem.
- Ez annyira kellemetlen.
- Nem az. – néztem a fiú szemébe.
– Tökéletes életem volt eddig, nem is panaszkodhatnék. –Jimin felé figyeltem. –
Egyedül talán annyi, hogy nem tudtam megvalósítani az álmaimat, ahogyan ti.
- Álmaid? –A szürke hajú srác az
ágyra támaszkodva figyelt. – Mi lenne az?
- Táncolni szerettem volna.
–elgondolkozva néztem ekkor magam elé. – Szívesen jártam volna normális
tánctanárokhoz, hogy fejlesszem a tudásomat.
- Ezt hogy érted?
- Anyuék nem engedték, hogy
táncoljak. Titokban kellett eljárjak tanulni. Az egyik felsőbb éves srác
tanítgatott párszor.
- Titokban? – Jimin azonnal felült
normálisan. Válaszként csak bólintottam felé.
- Milyen stílusban táncoltál?
- Vegyes. Igazából mindent kipróbáltam,
amit csak tudtam.
Taehyung ekkor társára pillantott. Olyan
arckifejezése volt, mint aki most jött rá valami nagyon fontosra.
- Elvihetnénk az egyik
próbára. Hoseok biztos szívesen
megtanítaná pár tánclépésre.
- Tessék? –néztem rá döbbenten.
- Nem is rossz ötlet, – mosolygott
el a szürke hajú barátja tervére. – így legalább a többieknek könnyebb lesz
bemutatni.
- Tessék? – ismételtem meg a
kérdésem.
- Pontosan!
- Hahó! Itt vagyok ám! – kezdtem
el a kezemmel magam előtt kalimpálni, hogy észrevegyenek.
- Eljöhetnél velünk. –nézett rám
végre Jimin. – Tudnál táncot tanulni, és legalább a többi tagot is megismernéd,
ők pedig téged.
- Menjek veletek?
- Igen.
- Szöulba?
- Igen.
- A BigHit épületébe?
- Igen. Nem akarsz? – kérdezett
vissza bátyám, mire elhalhattam. Nagyokat pislogtam csak a szürke hajúra.
- Ma este megyünk vissza. –
folytatta Tae.
- Ha ma este mentek, akkor mégis
hol aludnék? És a sulimmal mi lesz? Holnap már iskolába kellene mennem.
Gondolkozás nélkül rávágtam volna,
hogy igen, benne vagyok. Nagyon is velük szerettem volna menni, de tudtam, hogy
ez lehetetlen lenne. Kis csend után
végül Taehyung szólalt meg.
- Mivel kórházban vagy simán
kiírhatnak az orvosok pihenőre. Ebben az állapotban ez lehetséges. Ha csak egy
hétre is, de megoldható. Az iskolát így ki is pipálhatjuk. A szállás meg… - itt
abbahagyta, majd Jiminre pillantott. – Bevihetjük egyáltalán a dormba?
- Nos, mivel családtag, így
lehetséges. –válaszolta Jimin, majd rám nézett. – Feltéve, ha szeretnél jönni.
Ledöbbenve néztem a két fiút, akik
választ várva figyeltek. Nem tudtam, hogy mit tehetnék. Sok érv jutott eszembe,
hogy miért nem mehetek velük, de azt is tudtam, hogy ha most nem teszem, biztos
egész életemben bánni fogom ezt a döntést. Kínos csend telepedett le a szobára,
én pedig pár perc gondolkozás után eldöntöttem.
- Menjünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése