Who Am I? (05)

Az a pár perc csend, ami eltelt mióta Mr. Park bezárta maga után az ajtót szinte óráknak tűnt. A teaház irodájának közepén álltam, és zavarodottan markolásztam a pólóm alját. Jimin azóta mellettem állt, amióta berángatott a szobába, de a kezemet már elengedte, viszont nem távolodott el tőlem. Meglehetősen zavaró volt, ahogy bámult azokkal a csillogó mogyoróbarna szemeivel, mint ha csak egy árva kiscica lennék akit be szeretne fogadni. A másik két srác értetlenül néztek egymásra, nem tudták hova tenni azt, hogy barátjuk miért van ennyire megbabonázva miattam. Nyelve egy nagyot végre belenéztem bátyám szemeibe.

- Direkt nézel ennyire…? –szólaltam meg végül megtörve a csendet.

Jimin ekkor szélesen elvigyorodott. Mindenki legnagyobb meglepetésére ekkor megragadta az egyik kezem, és azt meghúzva rántott magához, majd megölelt. Ha eddig nem voltam zavarban, akkor most már biztosan az lettem. Arcon hihetetlen gyorsasággal vörösödött el, és az a zord Sunny, akit eddig mutattam felé egy szempillantás alatt vált semmissé.

- Akárhogy is nézlek, tényleg hasonlítasz anyára! –rikkantott fel, miközben egyre szorosabban zárt karjai közé.

- Megfojtasz… –siránkoztam, bár csak indokot kerestem, hogy minél előbb elengedjen.

- Öhm, nem akarom megzavarni a pillanatot, de elárulnád, hogy mi a fene folyik itt? – Hobi hangja váltotta fel enyémet, aki a maknaeval együtt még mindig értetlen pillantásokat vetettem ránk.

Szerencsémre a narancs hajú srác szavaira Jimin végre elengedett. Kihasználva az alkalmat hátrébb léptem egyet, és kifújtam az eddig tüdőmben rekesztett levegő adagot.

- Ő a húgom! – vigyorogva mutatott rám a szürkeség- tudjátok, hogy nem vagyok egyke.

- Nos, ami azt illeti, ezt most hallom először. –vakarta meg tarkóját a legidősebb tag.

Időközben lekerült a szájmaszk a srácokról, és a sapkájukat is levették. Hoseok kérdően nézte szürke hajú barátját. Vele beszélt, őt figyelte. Ám Jungkook nem ezt tette. Merev tekintettel bámult engem. Mikor felfigyeltem erre én is a szemeibe bambultam. Álltam a tekintetét, szinte farkasszemet néztünk egymással. Még mindig vörös volt az arcom Jimin ölelése miatt, de az, hogy Kook így nézett, kezdtem azt hinni, hogy még jobban kipirulok. Úgy figyelt, mint ha teljesen belelátott volna a lényembe. Nem szoktam megfutamodni, de most muszáj volt.

- Úgy emlékszem már meséltem erről. –kezdett bele bátyám a történetünkbe. – Édesanyám ikreket várt. Viszont eddig úgy tudtam, hogy csak én születtem meg. Azt mondták, hogy a húgom meghalt miután megszületett, viszont most… - ekkor újra megfogta a kezemet, és az övéi közé fogta- itt van előttem!

- Ez komoly? – nem csoda, hogy Hoseok nem hitte el, még számomra is nehéz megemészteni. Nem is hibáztatom azért, ha kételkedne, bár Jimin meglepően könnyen vette a hírt.

- Nézz csak rá! –ekkor Jimin egyenesen maga elé rántott, majd eltolva magától, Hobi elé lökött.

A lendülettől, és a hirtelen helyváltoztatástól elvesztve az egyensúlyom estem Hoseok mellkasára. Ez ma már a második, hogy egy idol karjai között végzem, és még meg sem erőltettem magam. Paradicsom vörös bőrrel meredtem J-Hope arcába. A fiú is ugyan úgy volt megszeppenve, akár csak én, de ettől függetlenül megvárta, míg visszanyerem az egyensúlyomat, és csak utána húzódott el tőlem. Zavaromba azonnal meghajoltam előtte sűrű bocsánatkérés keretében.

- Nem a te hibád, Jimin volt udvariatlan. –mordult rá a fiatalabbikra, de az folytatta.

- Nézd meg! A szemei teljesen olyanok, mint anyukámé. Hasonlít más is! Te jó vagy ebbe, nézd meg közelebbről.

- Nem kell! –vágtam rá azonnal- elég közelről látott már így is.

- Hm. – Hobi összeszűkítette a szemeit, úgy vizsgált meg. Szerintem csak most kezdett el tényegesen megnézni. Milyen zavarba ejtő!

- Most, hogy jobban megnézem, igazad van.

- Mondom én! Ő a húgom.

- Mi a neved csajszi? –és mint ha egy régi barát lennék, úgy mosolygott rá Hoseok.

Mi van ezekkel? Ennyi információ után, máris hisznek nekem? Ha csak ennyi kellene, már több rajongó is bemesélhetett volna nekik akármit, de azokat mégsem hitték el. Akkor most mégis mi van? Tényleg ennyire megbíznak egymásban, és hisznek egymás szavaiban? Tényleg olyanok, mint ha testvérek lennének.

Felsóhajtottam, majd miután éreztem, hogy az arcom már nem annyira vörös, mint mikor a fiúnak lettem lökve, így megszólaltam kicsit összeszedettebb hangon.

- Min Sun Gi, de a barátaim csak Sunnynak hívnak.

- Sunngi? –kérdezett vissza a narancs hajú fiú.

- Nem. Sunny. S.U.N.N.Y. –betűztem le neki becenevem. A fiú annyira figyelt, hogy minden egyes betű elhangzásával bólintott egyet, hogy a lehet leggyorsabban memorizálja azokat.

- Sunny. –hallottam megint, azt a selymes hangot. Jungkook most szólalt meg először, amióta bent voltunk a szobában. Lassú pillantással néztem rá. Eddig is tudtam, hogy figyel, mivel szinte bőrömbe égett tekintete, de figyelmen kívül hagytam. Nem foglalkoztam vele.

Most, hogy ránéztem, a szemei cseppet sem változtak. Mereven figyeltek, mint ha én lennék az egyetlen dolog a földön, amit nézni kell. Arcáról még mindig nem tudtam kiolvasni, hogy mire is gondolhat. Ő volt az a tag, aki a gyermekies arc mögött, valami mást rejtegetett. Valami olyat, amit nem tudtam kitalálni. Most, hogy itt állt előttem, nem segített semmit annak érdekében, hogy el tudjam képzelni mire is gondolhat éppen.