Who Am I? (11)

11. Sunny pov.

Kissé belevörösödtem mikor Taehyung rám kacsintott, de gyorsan lesütöttem szememet, hogy még véletlenül se vegye észre egyik fiú se.

- Sunny.

Jimin hangjára kaptam fel a fejem.

- Valamit tudnod kell, mielőtt bemegyünk.

Meglepetten pislogtam. Mereven néztem a tarkóját, de mivel nem fordult hátra hozzám, így előrébb csúsztam az ülésen, és úgy hajoltam bátyám mellé, a két első ülésre támaszkodva.

- Gond van?

- A menedzserünk még nem tud arról, hogy jönnél. A srácok tartani fogják a szájukat, nem fognak beárulni minket, ha esetlen szó nélkül jelenne meg a menedzser.

- Nem is jöhetnék be hozzátok?

- Hivatalos engedéllyel tehetnéd csak meg. – ekkor végre felém fordította a fejét. – Viszont, amíg ezt nem intézzük el, addig meg kell húznod magad odabent.

- Úgy akarsz bevinni, hogy nem kaptatok engedélyt rá? Nem nagy kockázat ez? Nem akarok gondot okozni. Mi van, ha rájön, hogy bementem? –hangom aggodalmasan csengett, még ha nem is akartam, hogy ez kihallatszódjon.

- Ha jól csináljuk, nem fog elkapni. – Zavarodottan néztem oldalra. Nem tudtam elképzelni, hogy én így készülök belépni a fiúk lakásába.

Amint visszanéztem a fiúra, ő az én szemeimet kereste. Mélyen nézett íriszeimbe, én pedig az övéibe. Most újra tudtam tanulmányozni barna szemeit. Nem hazudott, végig egyenesen a szemeimbe nézett, nem fordult el tőlem.

- Amúgy is, - szólalt meg ismételten – a rokonom vagy, így annyira nem fog kiakadni, ha netán mégis rájönne. A héten úgy is szólnunk kell rólad, ha be akarunk vinni a BigHit épületébe próbálni.

Tudtam, hogy a fiúk szoros pórázra vannak fogva, de azt tényleg nem tudtam elképzelni, hogy engedély kell ahhoz, hogy valaki felmenjen a saját lakásukba. Ezek szerint a szüleik se látogathatják meg őket, ha kedvük tartja? Mindenről tudnia kell a menedzsernek? Hol van itt a magánélet? Végül stresszesen fújtam ki a levegőt.

- Ne aggódj ennyit. – húzodott egy halvány mosoly ajkaira.

- De aggódom. Ha tudtam volna, hogy ennyire komolyan veszik ezt, akkor…

- Akkor?

- Akkor nem jöttem volna el hirtelen döntést hozva.

- Most már úgy is mindegy. Itt vagy. Szöulban, és már esteledik.

Idegesen fújtam fel az orcám, és úgy fürkésztem tovább a fiú barna íriszeit. Furcsa volt őt ilyen közelről látni, de lassan meg fogom szokni. Eleinte, mikor arról álmodoztam, hogy valamikor szemtől-szemben fogok állni egy idollal, meg mertem volna esküdni, hogy vérvörös arccal álltam volna előtte, megszeppenve, szótlanul. Ennek ellenére Jimin előtt meglehetősen nagy szám lett ez alatt az idő alatt, hogy találkoztunk. Még Taehyungra is rámordultam, amit soha életembe nem gondoltam volna, hogy meg fogom tenni.

Meglepetésemre bátyám állta a tekintetemet. Szinte farkasszemet néztünk egymással. Úgy, hogy már csak ketten voltunk a furgonban, nem szólt a zene sem, így tisztán hallhattuk egymás levegővételét. A csendet hirtelen egy mély, tompa hang törte meg, mely a hátsó ülés ablakától jött. Nagyot ugrottam Jiminnel együtt. Azonnal, a hangforrás felé néztünk mind a ketten. Taehyung volt az, aki mindkét tenyerét az autó ablaküvegének tapasztva bámult befelé.

- Jézusom… - hallottam halkan a szürke hajú hangját, aki ezután a szó után pár halk szitkozódást elmormolt az orra alatt.

Értetlenül néztem Tae felé, miközben visszacsúsztam rendesen a helyemre. A fiú ekkor kinyitotta az ajtót, és behajolt rajta.

- Kezd hűvös lenni idekint.

- Miért nem mentél még be? – Jimin hangja valamiért barátságtalanul hangzott most. Meg is tudom érteni, én is nagyon megijedtem az előbb.

- Sok cucc van a csomagtartóban. – most vettem csak észre, hogy Taehyung hátán már egy táska díszelgett, és vállán pedig az én sporttáskám pihent. – De, ha gondolod Jimin egyedül is beviheted őket.

- Bevittem volna a saját dolgaimat. –szólaltam meg, mire Tae csak bólintott egyet.

- Semmiség.

Hallottam, ahogy bátyám kinyitotta a felőle lévő ajtót, majd kiszállt és bezárta azt. Akkor kaptam fel a fejem, és végigkísértem a tekintetemmel, míg Jimin megkerüli az autót, és Tae mellé sétált. Tompán hallottam csak, hogy valamit mond neki. Megragadtam a mellettem lévő hátitáskámat, majd én is kiszálltam a kocsiból. Jimin ekkor levette barátja válláról az utazótáskámat, majd átdobva a pántját feje felett, magára akasztotta azt.

- Majd én viszem! – szóltam oda nekik, de megint figyelmen kívül hagytak.

Bezártam a kocsiajtót, és a két fiú mellé sétáltam. Amint odaértem Jimin egy halászsapkát húzott a fejemre.

- Ne nagyon hangoskodj most már, kérlek.

Tae kivett még pár szatyrot, és táskát bátyámmal együtt a csomagtartóból, majd a kocsit lezárva elindultak a hotel bejárata felé. Siető léptekkel követtem őket, hogy ne maradjak le. Amint beléptünk az épületbe, megszeppenve néztem körül. A kinti kinézete, tökéletesen megegyezett a szálloda fogadóterének kinézetével. A hosszú szőnyeg, amire ráléptünk a bejáratnál, egyenesen a lépcsőkhöz vezetett, illetve a mellette lévő lifthez. Az információs pult tőlünk jobb oldalt volt, ami mögött egy szolidan kisminkelt szőke lány állt. Előtte az egyik –gondolom – vendég épp vele beszélgetett.

Az előtér amolyan hallnak megfelelő nagyságú volt. Akár egy kisebb csarnok, szép bútorzattal.  Kanapék és fotelek voltak elhelyezve, mellettük, pedig kis asztalok álltak, rajtuk egy-egy váza virággal. Mindenhol képek lógtak a falon, és pár ülőalkalmatosság mellett egy nagyobb növény is megpihent.

- Sunny.

Meghallva a nevem egyből a hang felé emeltem a fejem. Csak akkor tudatosult bennem, hogy megálltam a terem közepén, és úgy nézelődtem. A két fiú már a lift előtt állt, és hátranézve vártak engem. Sietős léptekkel értem végül melléjük.

- Ne maradj le. Könnyű elveszni itt. –bátyám hangja nem csak hogy aggodalmasan, de fegyelmeztetően csengett.

- Ja. Az emeleten minden folyosó ugyan olyan, ha kilépsz a liftből. –nevette el magát Taehyung.

- És ezt is csak azért tudod, mert…? – néztem a mosolygós barna hajúra. Nem kellett kimondania, hogy tudjam, vagy legalább sejtsem, hogy honnan is tudja ezt. Viszont, hallani akartam, ahogy ő maga válaszolja meg ezt a kérdést.

- Nem egyszer hívott fel pánikolva, hogy eltévedt. – jelentette ki Jimin, mire elnevettem magam. A szürke hajú srác velem együtt nevetett, ám ezt Tae nem értékeltem.

Amint egy lágy csengőhang jelezte, hogy megérkezett a lift, annak ajtaja kitárultak. Taehyung ment be elsőként, így hátrahagyva a két nevető testvért. Jiminnel összenézve hagytuk abba a kuncogást, majd megkomolyodva beléptünk a felvonóba. A fém ajtó ránk zárult. Nem volt szűkös a hely, de a két fiú közelsége meglepett. Úgy helyezkedtem el, hogy rajtunk kívül a fémdobozban még négy ember teljesen elfért volna, úgy, hogy nem szűkösködik. Ők ketten olyan közel álltak hozzám, hogy a vállamhoz értek.

Zavarodott, kissé halk hangon szólaltam meg.

- Hányadik emelet?

- Négy. – válaszolta bátyám, majd meg is nyomta az előbb említett számmal jelölt gombot.

A lift megmozdult felfele, viszont ránk csend telepedett. Egyre jobban feszültnek éreztem magam. Most tartok éppen a Bangtan fiúk lakásába. Oldalamon két taggal. Te jó isten! Hogy fogok én eléjük állni? Hogy fognak fogadni? Mit fognak szólni, hogy egyszer csak belépek az eddig megszokott életükbe? Mit fog szólni, a többi fiú, hogy én vagyok Jimin húga? Tudnak egyáltalán arról, hogy létezem? Beszélt nekik Jimin erről?

Annyi kérdés merült fel megint a fejemben, hogy egyre gyorsabban kezdtem venni a levegőt. Lábammal doboltam, egyre gyorsabb ütemben.

- Jól vagy?

Jimin hangja, ma már sokadjára zökkentett ki a gondolataim tengeréből. Ráemeltem a tekintetem.

- Hm?

- Totál vörös a fejed.

- Mi?

Azonnal arcomra tapasztottam a kezeimet, és ide-oda néztem, felváltva a két fiú között.

- Csak, melegem van. –nyögtem ki az egyetlen egy ésszerű kifogást, ami ebben a pillanatban az eszembe jutott.

Meglepő módon Jimin ennyibe is hagyta. Nem foglalkozott azzal, hogy épp most hazudtam neki. Amint megérkeztünk a megfelelő szintre, egy újabb csengő hang szólalt meg, és egy tiszta női hang mondta be a szint számát, majd az ajtók ki is nyíltak. Bátyám lépett ki elsőként a fülkéből. Követve őt, körbenéztem.

A tér, ahová kiléptünk egy folyosó volt. Nem volt semmi érdekes benne. Jobbra, és balra is egy hosszú barna parkettás átjáró húzódott. Sötétbarna fenyőajtók sorakoztak egymás mellett. Mindegyiken, ahogy láttam a szobaszáma volt kiírva. Se több, se kevesebb nem volt ezen az emeleten.

- Erre. –szólított meg a szürke hajú, és megfogta a pulóverem ujjának anyagát, majd úgy kezdett el húzni maga után a megfelelő irányba.

Vele megegyező tempóban mentem utána, míg Taehyung felzárkózott mellém. Nem kellett sokat mennünk. Jimin megállt egy ajtó előtt.

- Megjöttünk.

A szobaszám 407. Gondolom negyedik emelet, hetes ajtó. Jimin kijelentése után zsebéből húzta elő kulcsát, majd a zárva helyezte azt. Elfordította az ajtókulcsot, majd a kilincset lenyomva kitárta előttem az ajtót.

Szívverésem szaporább lett. Szinte lassú felvételként követtem végig, ahogy a nyílászáró kinyílik előttem. Íriszeim nagyobbra nyíltak, mikor végre szemügyre vehettem a helyet, ahol a Bangtan Boys lakik.