12.
Amint az ajtó kinyílt előttem,
végre megláthattam azt a helyet, ahol a fiúk élnek. Ne is tudom mit vártam
először. Talán egy öt csillagos palotához hasonlító lakosztályt, mindenhol
drága bútorokkal? Szobalányokat, akik főznek rájuk, és minden szavukat áhítatva
lesik, és követik.
Elhittem. Viszont a lakás, ami
elém került olyan hétköznapi volt, mint akármelyik hotelben lévő lakosztály,
amit ismerek. Talán mondhatom azt is, hogy egy drágább több szobás kollégiumi
lakásnak felelt meg.
- Nem mész? –bátyám hangjára erőt
vetem magamon, és beléptem a küszöbön.
A szokásos kis előszobában
levettük a cipőinket, majd Tae letett elém egy pár papucsot, amibe belebújtam.
Mondanom sem kell, hogy sokkal nagyobb volt rám, mint a sajátom, amit magammal
hoztam.
Jimin előre ment egy nappalinak
megfelelő térbe. A szoba bal oldalát a televízió, különböző videojátékok, és
egy nagy fehér bőrkanapé foglalta el, két fotel társaságában. Jobb oldalra egy
folyosó húzódott, ahonnan több ajtó nyílt. Gondolom azok mögött a nyílászárók
mögött vannak a fiúk szobái. A nappaliban volt még egy étkezőasztal is, illetve
a közvetlen közelébe lévő nyílt konyha. Egyszóval, amerikai konyha volt ebbe a
lakosztályba. A nyílt konyha lehetővé tette, az azonnali tálalást, ha elkészül
az étel. Anyu imádná.
Ahogy körbenéztem, csalódottan
tároltam magamban az információt, hogy senki sem volt rajtunk kívül a
helyiségbe.
- Szerinted Jin Hyung csinált
valami kaját? – került ki Taehyung.
A konyha részleghez rohant, a
kezébe lévő szatyrokat pedig a konyhapultra tette. Amint szabaddá váltak a
kezei, azonnal feltépte a hűtő ajtaját, és belenézett, de szinte azonnal
felsóhajtott, csalódottan.
- Semmi.
- Lehet rendeltek. –válaszolta
Jimin, majd ő is besétált a nappaliba, és a táskákat, valamint a szatyrokat letette
az étkezőasztalra.
Hátrahagytak. Bezártam magunk
mögött az ajtót, majd én is beljebb léptem a Bangtan lakba. Tökéletesen
lehetett érezni a fiú parfümök illatát. Még ha nem is tudtam volna, hogy ez egy
idol dorm, azt biztosan meg tudtam volna mondani, hogy fiúk laknak ezek mögött
a falak között.
Lassú léptekkel sétáltam körbe a
teret, még a két srác a még Busanban vásárolt termékeket pakolták ki a
szatyrokból. A TV elé sétáltam, majd leguggolva elé végigmértem a földön
elterülő játékokat. Destiny, GTA és más számomra még ismeretlen videojátékok
voltam. Négy kontroller pihent a televízió szekrényállványán, pontosan az XBOX
és a PS4 mellett.
- Ezzel mind szoktatok játszani? –
kérdeztem, miközben kezeim közé vettem az egyik kontrollert.
- Naná! – guggolt le mellém Tae,
és felkapta a másik kart. - Van kedved játszani egyet?
Mosolyogva néztem a fiúra, aki
időközben megszabadult a száját fedő textiltől.
- Szívesen.
Amint kimondtam a választ a fiú
egyből bekapcsolta a televíziót, és elindított egy számomra ismeretlen játékot.
Elhelyezkedett mellettem a szőnyegen, majd pár beállítás módosítás után már rám
is pillantott.
- A körrel ütsz, a háromszög az
ugrás, a kockával rúgsz, és az iksz pedig a guggolás. Ezeket tudod kombinálni,
illetve ha a mozgás gombokkal vegyítesz nagyon jó kombókat tudsz összehozni.
–mosolygott rá tökéletes fogsorával.
Hogy őszinte legyek nem igazán
tudtam követni a magyarázatát, de ettől függetlenül csak bólintottam egyet.
- Előbb be kellene mutatnunk, nem?
–állt meg mögöttünk Jimin.
Felemeltem a fejemet, és kicsit
hátra dőlve néztem fel bátyámra. Igaz, így fejjel lefelé volt, de legalább
láttam, ahogy a mellkasa előtt összefogott karokkal áll, és kérdően felvont
szemöldökkel bámulja társát.
- Épp kérni akartam.
Egy hang. Egy hang, amit
felismernék ezer hang között is. Azonnal felpattantam, és talpra álltam,
egyenesen Jimin mögött, aki addigra már a hang felé fordult teljes testével.
- Oh. Namjoon.
Kim Namjoon. Ő állt a hosszú
folyosó legelején, egyenesen előttünk. Öltözéke otthonos volt. Egy egyszerű,
laza, szürke edzőnadrágot viselt, egy fekete pólóval. Kócos, kusza hajtincsei
össze-vissza álltak. Valószínűleg most ébredhetett fel, bár fáradtságot nem
láttam az arcán. Tekintete nem volt mérges, inkább kíváncsi. Egy lépéssel
közelebb jött.
- Kit hoztatok ide?
- A neve Min SunGi. –kezdett bele
Jimin, de ekkor azonnal belecsíptem kicsit a pulóverébe. Pillanatokon belül rám
nézett.
Halkan szólaltam meg.
- Park SunGi.
Jimin elmosolyodva bólintott, majd
ismét a leaderre emelte tekintetét.
- Ő a húgom.
Csend. Nyomasztó cseng. Ha egy
légy repült volna a szobában, még azt is tisztán lehetett volna hallani. Lassan
Jimin mögé araszoltam. Még mindig fogtam a ruháját, de nem szólaltam meg.
Namjoon szeméből semmit sem tudtam kiolvasni, ahogy Jimin mögül lestem ki.
- Hm.
A leader pár könnyed lépés után a
pajzsomként funkcionáló fiú elé lépett. Zavarodottan bújtam jobban el előle a
bátyám háta mögé. Másik kezemmel is megfogtam Jimin pulóverébe.
- Szóval, - hallottam ismét Rapmon
jellegzetes hangját, de nem volt bátorságom felé nézni. – mi is a neve?
- Park SunGi.
Taehyung eközben felkelt a
földről, majd mellém lépett.
- Tök jó fej csajszi! – mondta
mosolyogva felém nézve.
Összeszorított ajkakkal néztem a
mellettem álló srácra. Tudtam, hogy az ö személyiség ilyen, és nem is tudtam
haragudni rá emiatt a nyílt megszólalás miatt, ám most mégis furcsán éreztem
magam miatta. Próbáltam arcom mimikájával sugallni felé, hogy nem igazán volt
jó ötlet ez a kijelentés.
- Mi szél hozta ide, a húgodat?
- Nos… - kezdett bele bátyám, de
egyből elhallgatott. Teste megfeszült, és egy aprót hátrébb lépett, így nekem
ütközött.
Érdeklődve néztem fel a tarkójára.
Lábujjhegyre álltam, majd tenyeremet a hátára téve, hajoltam előre, hozzá.
Amint a fiú elé néztem érthetővé vált, hogy miért is hátrált meg. Namjoon
mellett már Jung Hoseok is ott állt. A narancs haja, akár csak idősebb társáé,
ugyan úgy kócos volt. Otthoni ruházatét egy fehér póló, és egy laza rövidnadrág
jelentette. Egyenesen felénk bámult. Szája egy O alakot formált, majd szép
lassan elvigyorodott.
- Egy lány! – hallatta hangját
Hoseok. – itt egy lány!
Nem telt el öt perc se, de már a
kanapén ültem. Mellettem Jimin foglalt helyet. Előttünk a kis dohányzóasztal
terült el. Annak másik oldalán ült az egyik fotelben, Namjoon, két oldalán a
másik két fiú.
Taehyung kivételével, mind a
ketten kíváncsi szemekkel vizsgáltak végig. Szinte a fejem búbjától, a talpamig
végigmértek. Miért érzem magam ennyire zavarban? Miért lett ennyire kínos ez
nekem? Jimin közelségébe teljesen jól éreztem magam, nyugodt voltam. Sőt, még
Taet is hamar megszoktam, akkor miért ver ennyire a szívem mióta csak beléptem
a Bangtan házba? Vajon ugyan így reagálnák, ha nem a BTS lakásban járnék? Vagy
másképp tudnék a szemükbe nézni, ha nem azok a személyek lennének akik? Miért
érzem így magam?
- Szóval, akkor azt mondod, hogy
volt egy húgod, akit elszakítottak tőletek a születésednél? Akitől azt
hittétek, hogy halott, de most akkor mégse? – Hoseok még mindig meglepetten
nézett ránk.
Amióta helyet foglaltunk a
kanapén, bátyám nagyvonalakban elmesélte a kis történetünket. Legalább is
annyit, amennyit mi magunk is tudunk. Furcsa volt, most az ő szájából hallani
azt, hogy úgy nevelték fel a szüleink, hogy tudott rólam. Csupán azzal a
kivétellel, hogy azt hitte nem élek.
Hoseok szavaira bátyám csak
bólintott.
- Igen. Számomra is nagyon új ez,
de kérlek, értsetek meg.
- Megértünk. – Namjoon szavai most
megnyugtatóak voltak.
Felváltva néztem az előttem lévő
idolokra. Kezeimet magam előtt, az ölembe kulcsoltam össze, és idegesen
tördeltem az ujjaimat. Örültem annak, hogy Jimin és Taehyung elfogadtak, bár ez
meglepően gyorsan ment. Viszont már aggódtam azon, hogy a többi tag miként fog
állni hozzám.
- Mit szólt a menedzser?
- Az a helyzet, hogy még nem szóltam
neki. – testvérem ekkor megvakarta a tarkóját, és rám pillantott. El akartam
neki mondani, hogy haza is mehetek, de tudtam, hogy nem engedné. Ezt már a
kocsiba is kifejtette.
- Értem. –sóhajtott fel a leader.
– És akkor hogy tervezed?
- Nos, arra gondoltam, hogy
megkérem Jungkookot, hogy cseréljen velem szobát, így ő veled lenne egy
szobában. Sunny tudna így abba a szobában aludni, én meg majd alszok a földön.
- Hogy mi? –értetlenül néztem a
szürke hajú srácra. – Majd én alszok a földön! Miattam senki se érezze magát
kényelmetlenül!
- Vendég vagy. –nézett rám újra a
testvérem.
- Akkor se!
- Már elterveztem, szóval így
lesz.
- Dehogy lesz így. Még Jungkook
sem tud erről.
- Majd fog.
- És szerinted mit fog
hozzászólni? – szűkítettem össze résnyire a szemem, akár csak a mellettem ülő
fiú. Farkasszemet kezdtünk nézni. Akárhogy is tervezte ezt, azt sajnos tudom a
maknaeról, hogy lányok közelébe nyuszivá válik. El sem tudom képzelni, hogy mit
reagál majd arra, hogy egy lány miatt kell a szobájától megszabadulni.
- Hú, ez aztán veszélyes.
–hallottam Hoseok hangját, mire feléjük pillantottam. Mind a három fiú
megszeppenten pislogott vissza ránk. Azt hiszem elragadtattam magam megint a
testvéri vitába.
- Semmit. –szólalt meg bátyám, aki
az előttünk lévő dohányzóasztalra pillantott, majd felvette az ott pihenő
telefonját. – Megkérem, hogy cseréljen velem szobát pár napra.
Telefonját mondata végén eltette a
nadrágzsebébe, majd rám pillantott. Tudtam, hogy jobb érvet kellene használnia
ahhoz, hogy engem megállítson. Azt is tudtam, hogy itt kellett volna,
befejezzem a beszédet, de mégsem tettem.
- Jungkook lányok közelén
megváltozik. Szerinted mit reagál majd, ha egy lány miatt kell megválnia a szobájától?
Ismét csend lett. Jimin komor arca
egyből megszeppenté változott. Nagy, kerek szemekkel fürkészte az arcom. Tudtam, hogy igazat mondtam, viszont amint
kimondtam ezt a tényt hangosan, már meg is bántam. Azonnal a többi tagra
pillantottam. Várható volt, hogy ők is hasonlóan reagálnak, mint a bátyám.
- Le se tagadhatnád, hogy követed
az életünket. – szólalt meg végül Taehyung. – Mit tudsz még rólunk? De most
komolyan!
Zavarodottan, elvörösödött arccal
néztem le a lábaimra. Erősen zártam össze a combjaimat, és próbáltam a lehető
legkisebbre összehúzni magam. El akartam tűnni onnan. Még ha tudom is kik ők,
még ha tudok is pár információt róluk, akkor sem látszódhatok egy örült
rajongónak mellettük. Főleg nem a saját lakásukban.
- Jungkook biztosan segíteni fog.
– szólalt meg kedves hangon Namjoon. – Már amúgy sem tudnánk hazaküldeni ilyen
későn.
- Nem is tenném! – vágott közbe
azonnal Jimin.
- Plusz, ha a menedzser rájön,
hogy engedély nélkül hozott be Jimin, nem lenne jó vége. Használhatjátok Kook szobáját.
Ha hazajön, majd akkor szólok neki a helyzetről. – Nam tényleg tökéletesen
vezető beállítottságú. Pár mondatba telt, hogy rendbe tegye a helyzetet.
- Tényleg, hol is van JK? És a
többiek? – Tae kíváncsian tette fel a kérdést. Hogy őszinte legyek, ez a kérdés
már bennem is megfogalmazódott, de nem mertem feltenni.
- Jungkook Jinnel együtt elmentem
bowlingozni. Yoongi pedig a Big Hit épületében van, és zenét komponál. Későn
érnek haza mindannyian.
Szóval ezért nincsenek itthon.
Végtére is mindenki megkapta ezt a hétvégét szabadságnak, ahogy Jimin mesélte
még a kocsiba, mikor elindultunk Szöulba. Suga kivételével úgy néz ki, hogy
mindenki pihenésre, vagy kikapcsolódásra használja a szabadidejét.
- Jimin. – a leader hangja ismét
felcsengett. Most már vettem erőt magamon, és felemeltem a fejem, hogy a fiúkra
nézzek. – Menj, készítsd elő a szobát, aztán feküdjetek le pihenni. Hosszú
napotok lehetett. Holnap meg mennünk kell próbálni még a délelőtt.
- Rendben. –bátyám felkelt a
kanapéról, majd a vezér szavát követve elsétált a folyosóra, majd az egyik ajtó
mögött eltűnt.
Aggodalmas szemekkel néztem utána.
Most, hogy itt hagyott még feszültebb lettem. Mikor még nem merült fel bennem
ez a „keressük fel a vérszerinti szüleimet” dolog, és éltem a számomra normális, mindennapos
életemet, álmodoztam arról, hogy ha egyszer találkozok a kedvenc idoljaimmal
mit fogok nekik mondani. Mit fogok akkor majd tenni, és hogy fogok viselkedni
előttük. Képzeleteimben csak mosolyogtam rájuk, mondtam pár kedves szót, és ha
hosszabb beszélgetésbe keveredtem volna velük, akkor könnyen beszélgettem
volna. Akár egy fantalálkozón. Legalább
is ezt gondoltam.
Most viszont, hogy itt vagyok
előttünk, szemtől szemben, pár méterre egymástól a szívem majd kiugrik a
helyéről. Mikor elfogadtam Jimin ötletét, hogy velük jövök, félvállról vettem a
dolgot. Azt hittem, nem fog érinteni ez a dolog, hogy idolok körül leszek majd.
Igazából én magamat sem értem, mivel pontosan én mondtam el MinHanak, hogy ők
is ugyan olyan emberek, akár csak én. Normálisan kellene velük bánnom, illetve
nem kellene ennyire feszültnek lennem a közelükbe. Ennek ellenére, az arcom
akár egy paradicsom, és a szívem is nagyon gyorsan ver. Idegesen szorongattam a
kezemet, főleg miután Jimin hátrahagyott.
- Vihetnénk magunkkal. – Tae
mellém huppant a puha bőrkanapéra. – Szeretne megtanulni táncolni. Próbálhatna
velünk.
Taehyungra néztem, majd kinyitva
egy kicsit a számat, halkan megszólaltam.
- Tudok táncolni, csak szeretnék
még többet megtanulni.
- Tánc? – vonta fel szemöldökét
Namjoon, majd Hoseokra nézett. Hobi szemei azonnal nagyra nyíltak, és akkora
mosoly húzódott az arcán, amit még nem láttam.
- Szívesen megtanítalak pár mozdulatra!
- Betaníthatnánk neki egy
koreográfiát! – vetette fel az ötletet Tae – mondjuk azt, amit most tanulunk.
- De az még nem publikus. – Hobi a
tarkóját vakarva nézett a leaderre – Bár, nem tudom, mennyire lenne gáz, ha
comeback előtt ilyesmit látna egy rajongó.
- Nem is tudom.
- Kitaláljuk még, úgy is van mit
gyakorolni. – csapta össze a tenyerét Tae mosolyogva. – Kíváncsi vagyok milyen
jó a tánctudásod.
- Holnap minden kiderül! – kelt
fel a fotelről Hobi. – a mi táncaink közül tudsz párat?
- Nos, - kezdtem bele a mondatba,
bár picit elgondolkoztam – van egy-kettő… De nem vagyok a legjobb táncos. –
próbáltam leszögezni a tényeket, hogy ne fűzzenek hozzám nagy reményeket.
- Sebaj. Namjoon hyung sem egy jó
táncos, mégis rengeteg koreográfiát képes tökéletesen megcsinálni. Szerintem
veled sem lesz gond!
Tae és Hoseok együtt nevették el
magukat. Még én is elmosolyodtam, hiszen nem volt titok, hogy RapMon nem a
legjobb táncos a bandában.
- Na, jó! –csattant fel mosolyogva
a leader. – Elég lesz! – felém fordult, én pedig egyből felvettem a komolyabbik
arcomat.
- Menj Jimin után. Második ajtó
balra. Segíts beágyazni neki.
Lassan keltem fel a kanapé
kényelmes üléséről, majd a leader szavait követve az említett ajtóhoz sétáltam.
Szerencsémre nyitva volt, így kopogás nélkül léptem be a szobába. Jimin már a
földön lévő kis alvóhelységet készítette elő. Az ágy már meg volt vetve.
- Jimin.
Halkan szóaltam meg, de ő azonnal
felém nézett, kezében a takaróval.
- Igen?
Csak mosolyogtam rá. Most éreztem először,
hogy talán mégis igaz az, hogy ő a bátyám. Most volt először, hogy ahogy
ránéztem, nem egy szupersztárt láttam. Nem egy idolt, és nem is egy hírességet,
hanem a bátyámat. Azt a személyt, akit eddig nem ismertem, viszont egy
balszerencsének köszönhetően, most már tudok róla. Tudom, hogy létezik, és
nagyon remélem, hogy sokáig ismerhetem még. Nagyon reméltem, hogy nem csak egy
apró emlék lesz az életemben, hanem innentől kezdve már a mindennapjaim
részeként tudok rá gondolni. Ott lesz, mikor szükségem van rá.
Szerettem volna, ha tudja, milyen
hálás vagyok neki. Hálás, amiért létezik, hálás, amiért megismerhettem, és
hálás, amiért ide hozott engem. Szerettem volna, ha tudjon ezekről az
érzéseimről, gondolataimról. Így csak egy dolgot mondtam neki.
- Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése