13.
Fél óra elteltével, már a fiúk
lakásának a fürdőszobájában álltam. Kezemben a törölközőmmel, a tisztálkodási
eszközeimmel, és a váltó, esti ruhámmal. Kétszer is ellenőriztem, hogy a
kulcsot valóban elfordítottam-e a zárban. Nem tagadom, zavarban voltan, hiszen
az ajtó túloldalán öt fiú volt a ház valamelyik pontján. Az ajtónak dőlve
néztem magam elé. Dolgaimat erősen magamhoz húztam, és egy mély sóhajt ejtettem
meg magamnak.
A fürdőszoba, aminek álltam,
sokkal nagyobb volt, mint az otthoni. Nálunk, csupán egy kád volt, egy kis
pult, ami alá be volt építve a mosógép. Itt viszont a kád mellett, egy falba
épített zuhanyzókabin is volt. A fürdőszobai pult nagy volt, a mosdókagyló is
bele volt szépen építve. A mosógép a ruhaszárító mellett helyezkedett el a pult
lapja alatt. Nagy hely volt, ez tény. A szoba egyik oldalát csak a tükör fedte.
A pult elé léptem, majd letettem a
ruháimat rá. Belenézve a tükörbe végigmértem magam. Átlagosan festettem. Hajam
még mindig össze volt fogva lófarokba, még az a kevéske sminkem sem folyt el,
amit otthon magamra tettem. Nem volt semmi különleges bennem. Nem néztem ki
kihívóan, és nem is tűntem egy őrült rajongónak. Az utóbbi jobban
megnyugtatott. Elkezdtem lefejteni magamtól a textilt, majd a zuhanykabin elé
léptem. Már csak a fehérnemű volt rajtam, de attól is hamar megszabadultam,
majd beléptem a kabinba. Őszintén, ezerszer jobban esett volna egy nagy habos,
forró fürdő, de nem szerettem volna túl sok időt eltölteni bent.
Miután magamra zártam a zuhany
ajtaját, megnyitottam a csapot. Engedtem, hogy a kellemesen meleg víz a
bőrömhöz érjen, majd végig folyjon rajta. Jól esett a zuhany. Azok után, ami az
elmúlt napokban történt, örültem ennek a kis kikapcsolódásnak. A zuhany falát
néztem, ahogy a bőrömről visszapattanó cseppek beterítik a csempét. Hajam szép
lassan lett vizes. Még mindig nehezemre esett elhinni, hogy hol is vagyok
valójában. Az bátyám, egy híres személy, és a barátaival éli az életét. Énekel,
táncol. Fellép nagyobbnál nagyobb színpadokon. Ezernyi rajongója van, és én is
egy vagyok belőlük. Egészen a mai napig rajongtam az egész bandáért. Napi
szinten hallgattam a kiadott számaikat, és ha lehetőségem volt rá, akkor
olvastam pár cikket róluk, illetve megnéztem pár videót. Viszont, most a
fürdőszoba ajtaja mögött vannak ezek a fiúk. Azok a srácok, akikkel sosem
hittem, hogy valaha is találkozni fogok személyesen. Nem hittem volna, hogy rám
néznek, vagy, hogy beszélgetni fognak velem. És mit hoz a sors? Az egyik tag az
én vérszerinti testvérem. És magával hozott a banda lakásába!
Vörösödő fejemet a hideg csempének
támasztottam, majd egy mély levegővétel után a sampon után nyúltam. Kezembe
nyomtam egy kis adagot, majd elkezdtem megmosni a hajamat.
Miután rendesen megmostam a testem
minden részét, kimásztam a kabinból, és magam köré tekertem a törülközőmet.
Gyorsan megszárítottam magam, majd felöltöttem magamra a behozott ruháimat.
Valószínűleg nem ez volt a legjobb választás, amikor elpakoltam magammal az
alvó öltözékem. A rövidnadrág igaz, hogy kényelmes alváshoz, viszont sokat
mutat. A bő póló pedig akkora rám, hogy a nadrágot is fedi, így olya, mint ha
nem is lenne alatta semmi. Kényelmes, és praktikus, de csak otthon. Ezt jobban
át kellett volna gondolnom, mikor bepakoltam a bőröndömbe.
Miután összeszedtem magam, felöleltem
a dolgaimat, és mellkasomhoz szorítva az ajtó elé léptem. Elfordítottam a
kulcsot a zárban, majd kinyitottam a falapot. Résnyire nyitottam, majd épp csak
annyira, hogy ki tudjak lesni az előttem lévő résen. A folyosón igaz, hogy
égett a villany, viszont semelyik fiú sem volt kint. Hallottam, ahogy a
nappaliban Taehyung és Hoseok fel-fel kiáltanak. Szerintem játszottak valami
videojátékkal. Valamiért nyugodtabb voltam, hogy tudtam, ott vannak, viszont
Namjoont és Jimint nem hallottam. Csak remélni tudtam, hogy ők ketten is a
nappaliban vannak éppen.
Kiléptem a folyosóra, majd halkan
bezártam az ajtót mögöttem. Amilyen gyorsan csak tudtam, Jungkook szobája felé
mentem. Gyorsan lenyomtam a kilincset, majd betolva a nyílászárót bepördültem a
szobába. Nagyot sóhajtva simultam neki a háttal bezárt lapnak.
A szoba szerencsére üres volt.
Gyenge fényt, csupán az éjjeliszekrényen világított kis lámpa adott. Az ágy,
amit korábban Jimin megvetett csak pár lépésre volt tőlem. Oda sétáltam, és az
előtte lévő bőröndömhöz léptem, majd eltettem a már nem használt ruhámat.
Miután elpakoltam az ágra ültem, és szétnéztem a szobában. Átlagos szoba volt,
viszont az, hogy tudtam, kié is ez a szoba valójában, valamiért izgatottá tett.
Itt szokott aludni Jungkook, ebben az ágyban. Végigsimítottam kezem a puha
takarón. Ajkamba harapva fojtottam el a széles vigyort arcomról. Lassan néztem
fel újra a félhomályban lévő térre. Szekrények, és egy íróasztal; ez volt
minden, ami megtalálható volt itt bent. Az asztalon egy laptop hevert, de nem
volt bekapcsolva. Nem volt merszem belenyúlni mások dolgába, így inkább csak
előhalásztam a telefonomat, majd eldőltem az ágyon. A fülhallgatómat
fülkagylóimba téve indítottam el egy lejátszó listát, majd hunytam is le a
szememet.
Fogalmam nincs mennyi idő telt el,
mikor hírtelen erős fény törte meg a már megszokott békés sötétséget a
szobában. Hunyorogva támaszkodtam fel az ágyon, és néztem az ajtó felé.
Résnyire nyitott szemeim, szinte
azonnal kipattantak, mikor megláttam a banda maknaeját az ajtóban. Elképedt
arccal bambultunk egymásra, ám a másodperc töredéke alatt Taehyung csúszott be
a fiú mögé. Tátogni kezdett. Mivel nem hallottam semmit, lassan kihúztam a
fülhallgatóimat a füleimből.
- Jungkook! Várj egy kicsit!
Taehyung, azonnal arrébb lökte az
említett személyt, majd elé állt, és széttárta a kezeit, így próbált takarni
engem.
- Van rá magyarázat!
- Egy lány van a szobámban.
–Jungkook halkan szólalt meg, de ebbe az egy mondatában minden érthető volt.
Mintha csak azt kérdezte volna, ebben a tömör mondatban, hogy ki vagyok, mit
keresek itt? Na meg a legfontosabb, miért fekszem az ágyában.
- Jungkook. – Namjoon hangjára
megrezzentem. Csak most esett le, hogy az egész lábam csupasz, és fedetlen.
Azonnal magamra rántottam a takarót.
A legfiatalabbik a nevére
hátrafordult, ahol már ott állt a leader, illetve a bátyám. Miért érzem úgy,
hogy Jungkook a tervezetnél előbb érkezett haza?
- Miért van egy lány a szobámban?
- Az a lány Jimin húga. – Namjoon
egyszerűen, és gyorsan fedte fel kilétem. Ez meg is hozta a várt hatást.
Jungkook szinte azonnal rám emelte
a tekintetét. Szemeivel végigmért, amire én csak jobban összehúztam magam, és a
takarót is jobban magamra vontam. Nagy szemekkel figyelt, majd Taehyung felé
fordult megerősítést várva.
- Komolyan?
- Aha. –felelte Tae, majd rám
mutatott. – Elég vicces sztori.
- Egyáltalán nem vicces! –morgott
közbe Jimin, majd kikerülve a többi fiút, mellém sétált. Értetlenül néztem fel
rá. – Éveken keresztül azt hittem, hogy halott. Most viszont megtaláltuk egymást,
szóval, mint már a többeknek is mondtam, szeretnélek megkérni titeket, hogy
legyetek megértőek. Nekem is furcsa, és… új ez a dolog.
- Hát még nekem. –motyogtam az
orrom alatt, majd a felhúzott térdeimre tettem az állam.
- Aha. –szólalt meg elnyújtottan
Kook. – A húgod…. és itt van, az én szobámban?
- Szeretném, ha pár napig
cserélnénk szobát. Csak addig, míg SunGi itt van nálunk.
- SunGi? – Kook megismételve a
nevemet rám nézett. Én pedig rá.
Szemeiben láttam, hogy rengeteg
kérdés fordul meg fejében, viszont nem tette fel ezeket. Csöndben figyelt,
fürkészett, majd Namjoonra nézett.
- Akkor nálad alszom. –mondta ki
egyszerűen, majd az egyik szekrényhez ment.
- Mit csinálsz? – kérdezte
Taehyung, ám mire ki is mondta a mondatot, már tudta a választ. – Ááááh, értem.
Kook kivett pár ruhát a
szekrényből, majd magához ölelve azokat, minden egyéb hozzászólás nélkül
elhagyta a szobát. Namjoon követte. Taehyung ekkor felénk fordult.
- Szerintem jól fogadta.
–mosolygott ránk.
- Remélem a többiekkel is így
lesz. –válaszolta Jimin.
Fél óra elteltével, bátyámmal
együtt voltunk már csak a szobában. Ez idő alatt, hazaérkezett Jin, és Suga is.
Mint kiderült Jungkook azért jött hamarabb haza, mert Jint nem akarta megvárni
a vásárlással. A későn érkezőket Namjoon felkészítette arra, hogy itt vagyok.
Hallottam, ahogy elmesélte nekik, a kis történetemet, viszont velük már nem
találkoztam. Nem volt erőm kimenni a szobából, és ostoba fejet vágva nézni,
ahogy végigmérnek. Szerencsémre Jimin is hamar lefürdött, így már nem kellett
egyedül lennem a szobában.
Egy melegítőnadrágot, és egy pólót
vett fel alváshoz, majd miután lekapcsolta a világítást a szobában helyet
foglalt a földön megvetett ágyon.
- Aludjunk. –szólalt meg, amint
magára húzta a takarót. – Hosszú napunk volt mindkettőnknek. Holnap meg megyünk
próbálni is, szóval ki kell pihennünk magunkat.
- Rendben van. –helyeseltem, majd
lekapcsoltam az éjjeli lámpát.
Sötétség telepedett a szobára.
Mind a ketten csendben voltunk. Annyira nagy volt a csend, hogy hallottam,
ahogy Jimin levegőt vesz nem messze tőlem. Valamiért ideges voltam ettől a
helyzettől, szóval képtelen voltam álomba szenderülni. Forgolódtam össze vissza
az ágyon. Amikor be voltam teljesen takarózva melegem volt. Amikor
kitakaróztam, viszont fáztam. Semmi se volt jó.
- Sunny.
Amint meghallottam a nevem,
azonnal ledermedtem. Szemeim kipattantak, és nyeltem egyet.
- Igen?
- Miért nem alszol?
Komolyan? Komolyan Jimin? Te képes
vagy ezek után egyszerűen elaludni? Egy rövid ideig nem szólaltam meg, de végül
erőt véve magamon szóra nyitottam a számat.
- Nehezen alszom el, ha nem a
saját ágyamban vagyok.
Nem is hazudtam. Tényleg nehezemre
esett másoknál hamar elaludni. MinHa szobájában is kell egy fél óra, mire végül
álomvilágba lépek.
- Én sem tudok aludni.
- Tessék?
Meglepett a válasza. Neki is
furcsa lehet ez a helyzet. Sőt, neki még rosszabb, hiszen tudott arról, hogy
vagyok, de eddig halottnak hitt. Biztosra veszem, hogy nem lehet könnyű
feldolgozni neki, hogy itt vagyok.
Hallottam, ahogy forgolódik. Vettem
a bátorságot, és az ágy szélére kúsztam, majd a fiú felé fordultam.
Meglepetésemre tökéletesen láttam a sötétben, ahogy ő is ugyan ezt teszi.
Lassan kezdtem tisztábban látni. A szemem megszokta a sötétséget, így láttam,
ahogy Jimin engem néz.
- Ne értsd félre. –kezdett bele
halkan. – Nagyon örülök, hogy itt vagy…
- De?
- Nincs de. Örülök, hogy itt vagy.
Akár látta, akár nem,
elmosolyodtam.
- Akkor nem tudom, hogy mit
kellene félreértenem.
- Fogalmam nincs, hogyan kell egy
testvérrel bánni. –mondta halkan- Nem is! Nem tudom, hogy hogyan kell egy
húggal bánni. A srácokkal, már szinte testvéri viszonyba vagyok, viszont sosem
volt lány tag. Nem tudom, mit kellene tennem.
Miért ilyen aranyos? Ha tudná,
hogy ezekkel a szavakkal mennyire megdobogtatja a szívemet. Legszívesebben
magamhoz vonnám, és szorosan megölelném, de ezt nem tehetem. Akár testvérek
vagyunk, akár nem alig ismerjük egymást pár napja. Még nekem is nehéz elfogadni
ezeket, és az, hogy idol megnehezíti a dolgokat. Nem lehetek vele nagyon közvetlen.
Most még nem.
- Én sem tudom, hogy hogyan
kellene viselkednem egy bátty jelenlétében. –szólaltam meg én is. – Csak pár
napja tudok arról, hogy van egy testvérem. Nehéz ezt megszokni
- Elég nehéz.
- Nem szeretnék tolakodó lenni,
sem elzárkózott. Nem tudom, mit kellene tennem.
Csend. Pár másodpercnyi csend.
Hallom, ahogy Jimin mozog, de nem látom tisztán, mit is tesz. Pillanatokon
belül, viszont megtudtam. Jimin kezét az ágy széléhez vezette, majd addig
tapogatott, míg a fejem alól ki nem húztam az én kezemet. Meglepetten néztem
rá. Elpirultam, bár ezt ő valószínűleg nem látta a sötétség miatt. Kis
tenyerével megfogta a kézfejemet, és végül összefonta az ujjainkat.
- Jimin….?
- Csak legyünk olyanok, amilyenek
vagyunk valójából. Önmagunkat adjuk, hogy jobban megismerhessük egymást.
Szívem nagyot dobbant. Ő volt az,
aki az első lépést megtette. Ő volt az, aki engedte, hogy testvérként kezeljem.
A kezei melegséget árasztottak, így viszonoztam a fogását, és én kicsit meg is
szorítottam a kézfejét. Szerettem volna, hogy érezze, itt vagyok mellette.
- Nem tudod elképzelni, mennyire
rossz volt úgy élnem, hogy tudtam van egy húgom, aki nem lehet mellettem. Még
ha nem is tudsz róla, de minden évben, a születésnapomon, helyetted is kívántam
a gyertyák elfújása közben.
- Kívántál? Helyettem? – Ez
meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányoztam neki. Hisz, nem is
ismert. Újszülött korunkban lettünk szétválasztva, de ő mégis gondolt rám.
- Igen. Egy dolgot kívántam minden
egyes évben.
- Mi volt az?
Kíváncsi voltam, így jobban az ágy
szélére csúsztam. Szerencsémre az a kis fény, ami az ablakon beszűrődött elég
volt ahhoz, hogy lássam bátyám arcát. Ő maga elé meredt. Szerintem az emlékek
miatt. Hüvelykujjammal lágyan simítottam végig a fiú kézfején. Ez elég volt
ahhoz, hogy rám emelje tekintetét, és megszólaljon.
- Hogy legalább egyszer
láthassalak, és beszélgessek veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése